A SZAKSZ elnöke 2017. július 3. napján, a Budai Központi Kerületi Bíróságnál magánvádlóként ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mivel a Munkástanács honlapján 2017. tavaszán, az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács által jegyzett cikkben egyértelmű utalás történt arra, hogy a SZAKSZ-hoz befolyt tagdíjat az elnök nem a rendeltetésének megfelelően használja fel, hanem azt sajátjaként kezelve, saját jólétét finanszírozza és ezáltal a SZAKSZ-nál az érdek-képviseleti munka, másodlagos.
A nyomozóhatóság – a bíróság által elrendelt nyomozás során – a cikk szerzőjét megállapítani nem tudta, így az eljárást a fent említett bíróság megszüntette, ami ellen fellebbezés került beadásra. A másodfokú bíróság részben helyben hagyta az első fokon meghozott határozatot, de egyben egy új tárgyalást lefolytatását rendelte el, mivel a nyomozás azt kiderítette, hogy a Munkástanács honlapján megjelent cikk közétételében, két beazonosítható személy (Közlekedési Munkástanács elnöke és a Munkástanács egyik munkavállalója aki a honlap szerkesztője) működött közre.
A Budai Központi Kerületi Bíróság – a békéltetési eljárás után, ami sikertelenül végződött – 2018. júniusában kiadott egy végzést, amiben megállapította, hogy területileg nem illetékes az eljárás lefolytatásában, ezáltal az ügyet áthelyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.
Elgondolkodtató, hogy a XXI. században a nyomozóhatóság nem tudja megállapítani azt, hogy egy honlapra felkerült cikknek ki a szerzője és az is, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságnak ennyi idő kellett ahhoz, hogy megállapítsa az illetékességének hiányát.
Mivel a tagság tagdíjának elsikkasztásával vádolta meg a Munkástanács területi szervezete a SZAKSZ elnökét – az igazáért és becsületéért kiállva türelmesen végigviszi az ügyet és a büntetőügy elhúzódása miatt, személyiségjogi pert is indít a Közlekedési Munkástanács elnöke, a honlap felelős szerkesztője és a cikk szerzője az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács képviselője ellen.
A SZAKSZ minden év tavaszán, közel tíz oldalas írásos előterjesztésben, beszámolójában tájékoztatja a Választmányt, az ötven milliós éves tagdíjbevétel, költségvetésben meghatározott tételeinek felhasználásáról és ezen felül a nyolcvan milliós vagyonnal (készpénz, ingatlan) kapcsolatos gazdálkodásról. Ez nem titkos adat, mivel az éves mérlegekből, ami a civil szervezeteknél nyilvános dokumentum, ellenőrizhető.
A SZAKSZ gazdálkodását, pénzügyi műveleteit, minden hónapban öt ember ellenőrzi, kíséri figyelemmel, ezáltal abban az esetben, ha az elnök a tagdíj bevételt sajátjaként kezelné, akkor az egy pár hét alatt kiderülne és közel 30 éve nem tölthetné be SZIB elnöki tisztségét.
A SZAKSZ elnöke biztos abban, hogy a bíróságok határozatukban ki fogják mondani, hogy a két vádlott bűnös és a személyiségjogi perben is a három tisztséget betöltő személy, a rágalmazás és becsületsértést is elkövették a cikkben történt megállapításokkal és a nagy nyilvánosság előtt történő közzététellel.
A Munkástanács a hazug állításával, vagyis hogy a befizetett tagdíjakat, a SZAKSZ nem a tagság érdekeinek megfelelően használja fel, véleményünk szerint azt szerette volna elérni, hogy főleg a területen (ÉMKK Zrt.) a SZAKSZ tagságát elbizonytalanítva a szervezet elhagyására késztesse.
Abban biztosak vagyunk, hogy anno elkövetett „akció” sikerében – ami már tudjuk, hogy befuccsolt és, visszanyalt a fagyi – nem csak a Munkástanács területi szervezete volt érdekelt.
Az elnökség azért tette közzé nyilatkozatát, mert több alapszervezettől és főleg a Borsod, Szabolcs megyéből érdeklődött a tagság, hogy a Munkástanács rágalmazásának mi lett a következménye.
SZAKSZ
elnökség
750407 675698I enjoy your writing style really enjoying this internet site . 53707
225594 268911Somebody necessarily assist to make seriously articles I may well state. That will be the really first time I frequented your web page and to this point? I surprised with the research you created to make this actual put up incredible. Wonderful task! 376056
242652 80556Exceptional post. I was checking constantly this blog and Im impressed! Extremely valuable details specially the last part I care for such data a lot. I was seeking this certain info for a long time. Thank you and finest of luck. 846765
371258 446878I really enjoyed your remarkable website. Be certain to maintain it up. May god bless you !!!! 169159
893815 997483But a smiling visitant here to share the love (:, btw fantastic style and design . 804495
635179 175941Normally I dont read this kind of stuff, but this was actually fascinating! 195246
713704 237532I admire the valuable facts you offer inside your articles. I will bookmark your weblog and also have my children verify up here often. Im very certain theyll learn a great deal of new points appropriate here than anybody else! 919619
682512 626345Constructive criticism is normally looked upon as becoming politically incorrect. 572171
24347 658187Hey man, .This was an outstanding page for such a hard subject to talk about. I appear forward to reading a lot of far more great posts like these. Thanks 361004
922303 625245Could it be okay to write several of this on my small internet web site only incorporate a 1 way link to the site? 489153
177006 562187I feel other internet site proprietors need to take this site as an model, quite clean and superb user genial style . 857599
495179 655908Thanks for this fantastic post! It has long been very useful. I wish that youll carry on posting your wisdom with us. 982033
164050 502400I came towards the exact conclusion as well some time ago. Great write-up and I will likely be positive to appear back later for a lot more news. 517872
1 LH on a range from 1 generic cialis 20mg
760499 981817Cause thats required valuable affiliate business rules to get you started on participating in circumstances appropriate for your incredible web-based business concern. Inernet marketing 279337
295639 907623This post post created me think. I will write something about this on my weblog. 159844
309749 581944I identified your weblog web internet site on google and check a couple of of your early posts. Continue to preserve up the superb operate. I just further up your RSS feed to my MSN News Reader. Looking for forward to studying extra from you in a whilst! 195444
I discovered your weblog website on google and verify a number of of your early posts. Proceed to keep up the superb operate. I simply further up your RSS feed to my MSN News Reader. In search of forward to reading more from you in a while!…
157410 869509Likely to commence a business venture about the refers to disclosing your products and so programs not just to individuals near you, remember, though , to several potential prospects a lot more via the www often. earn dollars 65420
Does your website have a contact page? I’m having a tough time
locating it but, I’d like to send you an e-mail. I’ve got some creative ideas for
your blog you might be interested in hearing. Either way, great
site and I look forward to seeing it expand
over time.