Dávid Ilona a VOLÁNBUSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója, a VOLÁN társaságoknál (régiós közlekedési központok) kollektív szerződést kötő szakszervezeteknél – ezáltal a SZAKSZ-nál is – konzultációt kezdeményezett, amely keretén belül a VOLÁNBUSZ Zrt. managementje (vezetősége), ismertette a hét társaság egyesülése után felálló szervezeti és működési rendszerét. A konzultációra Budapesten 2019. május 22-én került sor és a megbeszélés közel két óráig tartott.
A jelenlévők megismerhették személyesen is a VOLÁNBUSZ Zrt. felső vezetését, akik előadásuk során – mint a szakterületek csúcsvezetői – szóban is kiegészítették a szervezeti sémát.
A hozzászólások és kérdések során a SZAKSZ képviseletében megkérdeztem a VOLÁNBUSZ Zrt. elnök-vezérigazgatójától, hogy mikor várható – a döntéshozók részéről – végleges és visszafordíthatatlan határozat, a hat régiós társaság beolvadásáról a VOLÁNBUSZ Zrt-be. Dávid Ilona elnök-vezérigazgató asszony válaszában közölte, hogy a döntés 2019. június közepe, végére várható.
Az előadás során elhangzott az is, hogy a jogutód munkáltató VOLÁNBUSZ Zrt, az egybeolvadás után 20 000 fő munkavállaló foglalkoztatását tervezi. A közölt létszám alapján arra számíthatunk, hogy az átalakulás nem létszámcsökkenést, hanem munkahelyek számainak növekedést fogja eredményezni.
A SZAKSZ a konzultáció során arra a következtetésre jutott, hogy az átalakulás a termelésirányítás alsó szintjét és az ott dolgozó munkavállalókat nem érinti, mivel a munkáltató nem kíván a megítélése alapján is jól működő szinten változtatást eszközölni. A jelenleg működő műszaki és személyforgalmi üzemek száma nem fog csökkenni.
Dávid Ilona elnök-vezérigazgató kijelentette, hogy az összevonás után a vezetői munkaköröket, csak pályázat útján lehet majd betölteni, de minden jelenlegi vezető beosztásban dolgozó munkatársnak, a VOLÁNBUSZ Zrt. lehetőséget fog adni arra, hogy a vezetői munkaköröket megpályázzák.
A SZAKSZ konkrétan arra nem kérdezett rá, hogy a vezetői munkakörben meddig megy le a pályázat kiírása, de az elhangzottak során arra következtetünk, hogy a műszaki szakterületeknél az üzemvezetőig, a személyforgalomnál pedig, a munkahelyi személyforgalmi vezetőig kerülne a pályázat kiírása.
Végül, mivel már a szervezeti átalakításhoz a jelenlévő érdekképviselők részéről nem volt hozzászólás és kérdés, a SZAKSZ részéről kérdést intéztem a VOLÁNBUSZ Zrt. elnök-vezérigazgatójához, hogy lát e lehetőséget arra, hogy 2019. évben további bérfejlesztésre kerüljön sor a társaságoknál.
Dávid Ilona elnök-vezérigazgató asszony válaszában utalt arra, hogy a tulajdonos az ez évre megkötött bérmegállapodásban foglaltakon túli bérfejlesztést nem engedélyezett, így az év elején végrehajtott 5 %-on felüli további bérfejlesztés megvalósítására nem lát esélyt.
A VOLÁNBUSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy zárta a konzultációt, hogy a mai napon a társaság vezetése elkezdte a szakszervezetekkel és központi üzemi tanácsokkal, a törvény előírásai alapján az egyeztetést, ami a közeljövőben folyamatos lesz annak érdekében, hogy a társaságok átalakítása pozitív eredménnyel végződjön.
A SZAKSZ úgy gondolja, hogy a soron következő egyeztetések lesznek azok, amik már jelentősen érinthetik a munkavállalókat, itt kiemelve a foglalkoztatást (bérrendszer, munkáltatói jogutódlás kérdése), a kollektív szerződésekben foglalt vívmányok megtartását, stb. A szakszervezeteknek ezeknél az egyeztetéseknél kell érdek-képviseleti vonalon felkészülten és összefogottan képviselni a munkavállalókat.
A SZAKSZ várja az egyeztetések mielőbbi folytatását.
Dobi István
elnök
361941 49354That being said by use it all, planet is genuinely restored slightly far more. This situation in addition will this certain Skin tightening and starting to be moved and into the mood of these producing activities. daily deal livingsocial discount baltimore washington 480437
846753 506710Cheers for this exceptional. I was wondering whether you were planning of publishing similar posts to this. .Keep up the outstanding articles! 474347
877203 310196I wish I had a dime for every bad article Ive read lately. I also wish other writers had your talent and style. Thank you. 93510
80459 427964have to do first? Most entrepreneurs are so overwhelmed with their online business plans that 618275
491815 673065I want to start a weblog written by a fictitious character commenting on politics, current events, news etc..How?. 876158
719561 750435After study several the websites on your own internet web site now, i truly like your means of blogging. I bookmarked it to my bookmark site list and will also be checking back soon. Pls consider my web-site likewise and tell me what you consider. 54680
850447 991862Its excellent as your other articles : D, regards for posting . 823867
915522 784094Just wanna input on couple of general issues, The web site style is perfect, the articles is really fantastic : D. 985281
215725 127802Just wanna remark on few common items, The internet site style is perfect, the topic matter is rattling excellent 639191
988935 794415As I internet site possessor I believe the content material here is actually fantastic , regards for your efforts. 258467
785567 184568These kinds of Search marketing boxes normally realistic, healthy and balanced as a result receive just about every customer service necessary for some product. Link Building Services 796994
612116 337562Really interesting details!Perfect just what I was seeking for! 230920
984043 362248The total glance of your web site is excellent, let smartly as the content! 598711
419168 688086Some times its a discomfort in the ass to read what weblog owners wrote but this internet internet site is rattling user friendly ! . 508330
Acheson Report The independent inquiry into inequalities in health buy cialis online usa Circ Res 2012; 110 777
145357 785698Thanks for the auspicious writeup. It in fact used to be a leisure account it. Glance complicated to much more delivered agreeable from you! Even so, how can we be in contact? 707180
229567 36580Some truly nice stuff on this website , I it. 138847
Wow, wonderful blog layout! How long have you been blogging for?
you make blogging look easy. The overall look of your web site is wonderful, let alone the content!
604064 285833Thank you for the auspicious writeup. It in fact was a amusement account it. Appear advanced to much more added agreeable from you! Nonetheless, how could we communicate? 420677
560966 450710I like this internet website because so considerably utile stuff on here : D. 643691