A mai napon válasz kapott szakszervezetünk a Pannon Volán Zrt. operatív és jogi igazgatójától, az április 25. napján elküldött levelünkre. A megkeresésünk arra irányult, hogy megtudjuk, a Pannon Volánnál 2014. első negyedévében, üzemanyag-megtakarítás címén milyen összegű kifizetésekre került sor, és az milyen munkaköröket érintett. Továbbá ezen időszak alatt, hágy jármű volt túlfogyasztó és ez mennyiségben hány liter volt. Nem útólsósorban pedig, a javítás útán szükségessé vált tankolásokra, és az ebből eredő üzemanyag jóváírásokra kérdeztünk rá.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen összegű járulékot kellett fizetni a társaságnak azon munkavállalók után, akik részesülnek az üzemanyag megtakarítás felosztásából, de nem járművezetők.
Az adatok kiértékelése után megdöbbentünk, és szakszervezetünk számára egyértelművé vált, hogy a cég nem tett meg mindent annak érdekében, hogy kifogástalan üzemanyag-gazdálkodás valósuljon meg a Pannon Volánnál. Az üzemanyag megtakarítás visszatérítési szabályzata elavult, nem teszi érdekelté, főleg az autóbuszvezetőket, hogy fegyelmezett magatartásukkal hozzájáruljanak az autóbuszok fajlagos fogyasztásának javulásához.
A közölt adatok ismeretében, az alábbi számításokat végeztük el:
A Pannon Volán Zrt-nél 2014. első negyedévében átlagosan 384 fő autóbuszvezető részesült üzemanyag megtakarításban, melynek összege 7 683 717 Ft volt. Átlagosan egy főre vetítve ez az összeg 20 009 Ft-ot tett ki, aminek a havi átlaga 6 670 Ft.
Tehergépjármű és belszolgálatos járművezetők, átlagosan az első negyedévben 22 fő volt és 501 056 Ft-ot kapott ezen a címen. Egy főre vetítve ez 22 775 Ft-ot tett ki, aminek a havi átlaga 7 592 Ft.
Nem járművezetők (üzemvezetők, állomásfőnökök stb.) is részesültek üzemanyag megtakarításból, akik után a társaság 181 600 Ft adót és járulékot fizetett. Ezen a címen 17 fő részesült kifizetésben, 617 211 Ft összegben, aminek az egy főre vetített negyed éves átlaga 36 307 Ft. Havonta ez az összeg 12 102 Ft-ot tett ki.
Megdöbbentő! Az autóbuszvezetők fele akkora összeget kaptak havonta, mint az üzemvezetők, környezetvédelmi előadó, főenergetikus, állomásfőnökök és az üzemanyag elszámoltatásért felelős munkakörben dolgozók.
Mindezek által arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenleg alkalmazott rendszer rossz, nem teszi érdekelté az autóbuszvezetőt, hogy az általa vezetett autóbusz megtakarítson, és a fajlagos fogyasztás javuljon.
A túlfogyasztási adatok is megdöbbentőek.
A Pannon Volán Zrt-nél az első negyed évben, átlagosan 60 db jármű fogyasztott túl és használt el indokolatlanul, három hónap alatt 11 606 liter üzemanyagot. Ugyanezen időszakra pedig, 28 db gépjárművet jegyzőkönyveztek amiatt, mert a javításba adott járművek teletankrendszerét biztosítva, 1 428 liter üzemanyagot kellett tankolni és azt a társaságnál jóváírni. Ez a jóváírás átlagosan járművenként 51 liter volt. Jó lenne arra választ kapni, hogy milyen javításokat végeztek az autóbuszokon, ami átlagosan 51 liter felhasználást eredményezte, úgy, hogy a jármű a javítóbázison tartózkodott.
Miért nem lehet a Pannon Volán Zrt-nél a javításba adott járműveknél, azok üzemanyag tartájából a gázolaj lopásokat – ha szükséges a hatóságok bevonásával – felderíteni és megszüntetni?
Kezdeményezni fogjuk a jelenlegi szabályozás megváltoztatását, annak érdekében, hogy az autóbuszvezetők, sokkal érdekeltebbek legyenek a járművek vezetéséhez kapcsolódó üzemanyag gazdálkodásban.
Dobi
692816 849711hi was just seeing in the event you minded a comment. i like your site and the thme you picked is awesome. I will probably be back. 881212
794937 733706 I discovered your weblog internet site on google and check a couple of of your early posts. Continue to keep up the extremely great operate. I just additional up your RSS feed to my MSN News Reader. Seeking forward to reading a lot more from you later on! 800167
212745 516379Soon after study a couple of with the blog posts on your personal site now, we genuinely like your way of blogging. I bookmarked it to my bookmark internet website list and are checking back soon. Pls consider my web-site likewise and make me aware in the event you agree. 880576
760684 182882You Lastly want the respect off your family and friends? 248036
428109 702596A weblog like yours really should be earning much dollars from adsense..-., 563404
955983 230422There a couple of fascinating points in time in this post but I dont know if I see these center to heart. There might be some validity but Ill take hold opinion until I explore it further. Outstanding post , thanks and then we want a whole lot far more! Put into FeedBurner too 264123
996868 449994never saw a internet site like this, relaly impressed. compared to other blogs with this post this was definatly the best web site. will save. 954517
351849 190374I just put the link of your blog on my Facebook Wall. quite nice weblog indeed.,-, 322554
206483 591163Good write-up. It does shed some light on the concern. By the for those interested in binary options can get an exclusive binary options bonus. 198392
525368 446551One can undertake all sorts of advised excursions with assorted limousine functions. Various offer fantastic courses and a lot of can take clients for just about any ride your bike over the investment banking location, or even for a vacation to new york. ??????? 650427
684635 7903I feel this website contains some very very good information for everyone : D. 793022
34543 406764I was reading by means of some of your content material on this internet site and I believe this website is actually instructive! Maintain putting up. 318430
699021 361638I want to admit that that is 1 wonderful insight. It surely gives a company the opportunity to have in about the ground floor and truly take part in creating a thing particular and tailored to their needs. 478898
720487 971220Nice read, I just passed this onto a colleague who was doing some research on that. And he just bought me lunch as I found it for him smile Thus let me rephrase that: Thank you for lunch! 52828
Pneumonitis is inflammation of the lungs which can lead to a new or worsening cough or difficulty breathing buy cialis online reviews 5 billion for the rights to the next five Games, but corporations pay approximately 90 million each year to the IOC in sponsorship
ACE Inhibitors Angiotensin II Receptor Antagonists Concomitant use of ACE inhibitors and or angiotensin II receptor antagonists may increase the risk of renal impairment, particularly in volume depleted patients buy cialis online cheap However, if you are experiencing bad or frustrating side effects and symptoms, then that is something you should talk to your doctor about
652276 756849Spot up for this write-up, I actually believe this internet web site requirements a terrific deal far more consideration. Ill likely to end up again to read a great deal a lot more, several thanks for that data. 418480
256485 364320Pretty section of content. I just stumbled upon your website and in accession capital to assert that I get in fact enjoyed account your blog posts. Any way Ill be subscribing to your feeds and even I achievement you access consistently quickly. 526282
494012 334928Hiya! awesome weblog! I happen to be a day-to-day visitor to your web site (somewhat a lot more like addict ) of this internet site. Just wanted to say I appreciate your blogs and am looking forward for a lot more to come! 475205
311372 704283Cool blog! Is your theme custom made or did you download it from somewhere? A design like yours with a few simple tweeks would really make my blog jump out. Please let me know where you got your design. Thanks a lot 513884
Those are yours alright! . We at least need to get these people stealing images to start blogging! They probably just did a image search and grabbed them. They look good though!
822436 798490thaibaccarat dot com is the very best web site to study casino games : like baccarat, poker, blackjack and roulette casino 42825
932022 109850Does your web site have a contact page? Im having trouble locating it but, Id like to send you an email. Ive got some suggestions for your weblog you may be interested in hearing. Either way, excellent blog and I appear forward to seeing it develop more than time. 911081
213053 823558A person necessarily lend a hand to make severely posts Id state. This really is the extremely 1st time I frequented your web page and to this point? I surprised with the analysis you made to make this particular submit extraordinary. Magnificent method! 50710
800626 348156This web page is often a walk-through for all with the details it suited you with this and didnt know who to ask. Glimpse here, and you will surely discover it. 990117