Nyilvánosságra hozták a VOLÁNBUSZ Zrt és a KKSZ, valamint a KMSZ között, 2019. június 22. napján megtartott konzultáció emlékeztetőjét, amit itt a honlapunkon is közzéteszünk. Érdekes gondolatokra bukkantunk, mivel a KKSZ és a KMSZ a VOLÁNBUSZ Közlekedési Szakszervezettel esetleg bővítené az Alágazati Kollektív Szerződés aláíróinak körét, de a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségét – mint újabb szerződéskötő felet – nem említi, de ezt majd augusztus 1-jén megtartásra kerülő Vegyes Bizottsági ülésen tisztázni fogjuk.
A KDSZSZ úgy gondolja, hogy az integráció során, sokkal több figyelmet kell fordítani a kollektív szerződésekben foglalt szerzett jogok megtartására, valamint az eltérő bérrendszerekkel kapcsolatban felmerülő kérdések, problémák megoldásával úgy, hogy annak egységesítése ne a munkavállalók hátrányára menjen végbe. A KDSZSZ nem támogatja az autóbuszvezetőknél – mint ahogy ez a Volán társaságoknál más munkakörökben nem kerül alkalmazásra – , a teljesítmény-bérrendszer bevezetését.
Tehát itt olvasható az emlékeztető, a konzultációról:
Emlékeztető
Helyszín:Népliget autóbusz pu. IV. emeleti tárgyaló, Időpont:2019. július 22., 13.00-14.30
Résztvevők:Baranyai Zoltán KKSZ elnök, Horkay István KKSZ alelnök
Varga Tibor Munkástanácsok Szövetsége elnök
Bánhidi-Nagy Attila VOLÁNBUSZ Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettes
Kardos János VOLÁNBUSZ Zrt. operatív humánerőforrás igazgató
Oláh Katalin VOLÁNBUSZ Zrt. humán gazdálkodási csoportvezető
Beleznai Lilla VOLÁNBUSZ Zrt. humánerőforrás koordinációs iroda vezető
Dr. Varsányi Péter VOLÁNBUSZ Zrt. koordinációs főmunkatárs
Bánhidi-Nagy Attila köszöntötte a résztvevőket a Közúti Közlekedési Szakszervezet (továbbiakban KKSZ) által a VOLÁNBUSZ Zrt. Elnök-vezérigazgatójának címzett, 2019.07.04-én kelt levelére válaszul megszervezett konzultáción. Ismertette, hogy Elnök-vezérigazgató Asszony felhatalmazása alapján, a nevében és megbízásából ad tájékoztatást. Továbbá ismertette, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt-re jelenleg az Alágazati Kollektív Szerződés és a Társaság Kollektív Szerződése érvényes, így annak munkáltatói képviseletében jár el.
Résztvevők rögzítették, hogy a konzultáció nem a Közúti Közlekedési Vállalatok Szövetségének kezdeményezése által szervezett találkozó és nem Vegyesbizottsági ülés.
A konzultáción elhangzottakról az alábbi emlékeztető készült:
Alágazati Kollektív Szerződés munkavállalói aláírói köre
Bánhidi-Nagy Attila megkérdezte, hogy kívánja-e az Alágazati Kollektív Szerződést kötő érdekképviseleti oldal további szakszervezetek részére megnyitni az aláírási lehetőséget, van-e az Alágazati Kollektív Szerződést módosító szándék?
Az Alágazati Kollektív Szerződést kötő szakszervezetek azt nyilatkozták, hogy nincs olyan témakör amellyel az Alágazati Kollektív Szerződés módosítása jelenleg szükséges lenne, aláírói kört nem kívánnak módosítani, de nem zárkóznak el olyan reprezentatív szakszervezet belépésétől az aláírók körébe, aki vállalja, teljes mértékben elfogadja és alkalmazza az ügyrendjükben foglaltakat. A jövő szempontjából megfontolandónak tartják az egyesülés időpontjától az átvevő jogutód társaságnál Kollektív Szerződést kötő fél aláírók körébe történő felvételét.
Bánhidi-Nagy Attila rögzítette, hogy alágazati szinten biztosított a jövőben is a Kollektív Szerződés létjogosultsága, annak változtatása a piacnyitással válhat relevánssá.
KKVSZ ülés kezdeményezése:
Felek megállapodtak abban, hogy jelen fórumon elhangzottakról tájékoztatják az alágazati vegyesbizottságot, továbbá a KKSZ, valamint a Munkástanács kezdeményezésére 2019. augusztus 1-jén 9.00 órai kezdettel KKVSZ ülést tűztek ki aktuális témákról való konzultálás céljából. A helyszínről a meghívóban küldenek értesítést.
Integrációt követően régióközpontok, területi tagozódás, vezetői szintek:
Baranyai Zoltán elmondta, hogy az új szervezeti felépítés koncepcióból adódóan a Közlekedési Központoknál bizonytalanság alakult ki a funkcionális területen dolgozó munkavállalók körében. Várható-e a jelenlegi társaságok funkcionális szellemi állománya körében csökkentés vagy csak a vezetőknél?
Bánhidi-Nagy Attila ismertette, hogy az új Társaságnál a régióközpontok kialakításának vizsgálata még folyik, de a három régióközpont meghatározásánál a Szolnok, Budapest, Szombathely tagozódás tűnik a leginkább indokoltnak. A vállalatirányítási feladatok központosított, de nem feltétlenül minden esetben budapesti irányítást jelentő ellátása a területi tagozódáshoz illeszkedően kell meghatározza a funkcionális tevékenységet ellátó szellemi munkavállalók létszámát is. A forgalmi és műszaki alaptevékenységek biztosítása szempontjából fontos az üzemek és telephelyek fenntartása. Példaként megemlítette, hogy a helyi közszolgáltatást irányító szervezet tervezett központja Székesfehérvár, míg a műszaki logisztikai tevékenységé Tatabánya, illetve az oktatási centrum feladatvégzésének irányítása Szegedről történik majd. A HR terület vonatkozásában pedig a humánpartneri szervezet a munkáltatói jogkör gyakorlás rendjének megfelelően áll fel.
Az egyesülés magával vonja a vezetői létszámcsökkentést.
A KKSZ kérdésére válaszolva Bánhidi-Nagy Attila elmondta, hogy az Univerzál Beszerző Kft., mint szolgáltató létjogosultsága nem kérdőjeleződik meg az integrációval.
Baranyai Zoltán felhívta a figyelmet, hogy fontos az új társaság sikeres működtetése szempontjából a folyamatokat oly módon kell kialakítani, hogy ne történhessen meg a bürokrácia további erősítése, ne lassítsa a tevékenység ellátását, ahogy ez a korábbi összeolvasztásnál több helyen előfordult.
Varga Tibor megkérdezte, hogy a helyi-, illetve helyközi közlekedtetés irányítása egyben lesz, továbbá a helyi önkormányzati tulajdonban lévő társaságok visszaszervezése is megtörténik-e?
Bánhidi-Nagy Attila rögzítette, hogy külön szervezet látja el és fogja össze a helyi- és helyközi közlekedési tevékenységet. A helyi önkormányzati tulajdonban lévő társaságok nem érintettek a beolvadásban, helyi szintű szolgáltatás nyújtására csak a szerződött önkormányzatok részére történik a jövőben is. A helyi és helyközi közlekedés operatív lebonyolításában és a helyben jelentkező problémák megoldásában az üzemvezetők tartják az önkormányzatokkal és egyéb illetékes szervekkel a kapcsolatot. Üzletfejlesztési kérdések helyi érintettségű megoldásában szintén az üzemvezetők, a társaság további területi érintettségét vagy egészét érintő kérdésekben a helyi, illetve helyközi közlekedési szervezet központi vezetője.
Munkaköri struktúra, munkajogviszonyok alakulása a jogutódlás kapcsán:
Baranyai Zoltán kérdése, hogy mikorra várható az új munkaköri struktúra és ez alapján az integrácóig megtörténik-e minden munkavállaló pozíciójának tisztázása? Megkapják-e időben az érintett munkavállalók adott esetben a munkaszerződés- módosításokat?
Bánhidi-Nagy Attila elmondta, hogy a munkaköri sturktúra készül, az integráció napjával egyidejűleg, illetve a törvényben meghatározott időtartamban megtörténik majd a munkavállalók írásos tájékoztatása adott esetben csak a szervezeti egység és munkáltatói jogkörgyakorló vonatkozásában, ahol pedig szükséges, munkaszerződés-módosítások átadásával.
Kollektív Szerződések sorsa, bérfizetésre irányadó szabályozás:
Baranyai Zoltán megkérdezte hol tart a munkáltató a kollektív szerződések vizsgálatában, van-e már döntés arra vonatkozóan, hogy a beolvadást követően mely szabályozó lesz az alapja az autóbuszvezetői bérfizetéseknek?
Bánhidi-Nagy Attila tájékoztatta az érdekképviseleteket, hogy a kollektív szerződések sorsának és harmonizációjának vizsgálata még folyik, az érdekképviseletek nagyon jól tudják mekkora eltérések vannak azonos témakörök vonatkozásában is a Közlekedési Központoknál. Vannak olyan a vívmányok, amiket feltétlenül meg szeretnének tartani. Az autóbuszvezetőket jog szerint a munkáltató személyében bekövetkező változással a szerződésben rögzített alapbér és minden szokásos pótlék kifizetése tekintetében hátrány nem érheti.
Üzemi Tanácsok működése:
Bánhidi-Nagy Attila ismertette, hogy a Munka törvénykönyve szabályozza az üzemi tanácsok fennállásának és megszűnésének eseteit különös tekintettel a nagyarányú létszámváltozásra. Munkavállalói jog az üzemi tanácsi választás kezdeményezése, melyhez a munkáltató köteles biztosítani a szükséges feltételeket és az indokolt költségeket. Új üzemi tanácsok választásáig ideiglenes központi üzemi tanács működtetése mindenképpen szükséges a jóléti célú pénzeszközök felhasználásának eldöntése, valamint a jóléti célú ingatlanok hasznosítása témakörében. Jelen fórumon és a következő KKVSZ ülésen is hangsúlyt kell kapjon a törvényi kereteknek megfelelő átmeneti működés közös megegyezésen alapuló működtetése, melyhez várj az érdekképviseleti oldal közös javaslatát. Központi Üzemi Tanács tekintetében mind az átmeneti időszakban, mind az új választást követően az Elnök-vezérigazgató a jogkör gyakorlásra jogosult, mely feladatot és képviseletet delegálhat.
Autóbuszvezetői alvállalkozások továbbfoglalkoztatása:
Varga Tibor felvetette, hogy megmarad-e az autóbuszvezetői alvállalkozók létjogosultsága?
Bánhidi-Nagy Attila elmondta, hogy a külső feles szerződések felülvizsgálata kapcsán általánosságban elmondható, így e tekintetben is, hogy amennyiben a tevékenység ellátásához szükséges és gazdaságilag is igazodóan működik, akkor igen.
Bérfejlesztési tárgyalások folytatása:
Baranyai Zoltán megkérdezte, hogy látszik-e lehetőség az integrációt követően vagy egyidejű bérfejlesztés megvalósítására?
Bánhidi-Nagy Attila elmondta, mivel az elmúlt három évre vonatkozó bérmegállapodás is alágazati szinten köttetett, így a jövő heti fórum, a vegyesbizottsági ülés lesz a tárgyalási lehetőség fóruma. Egyúttal tájékoztatást adott, hogy a szociális hozzájárulás július 1-el hatályba lépő változásából adódó megtakarítást a tulajdonosi jogkörgyakorló előzetes hozzájárulásával munkáltató a munkavállalók részére kívánja visszafordítani, így kéri az érdekképviseleteket fogalmazzák meg, hogy milyen kritériumok alapján történjen meg ennek megállapodáson alapuló felosztása.
Dobi István
elnök
972599 837380If you are needing to produce alteration in an individuals llife, during i would say the Are usually Bodyweight peeling off pounds training course are a wide path inside the direction of gaining any search. la weight loss 180060
352892 154519Woh I enjoy your content material , saved to favorites ! . 939047
328720 720394I was reading via some of your content on this internet site and I believe this web site is truly instructive! Keep putting up. 522298
851980 218741Hey, you used to write excellent, but the last few posts have been kinda boringK I miss your great writings. Past several posts are just a little out of track! come on! 619056
923302 102661Visiting begin a business venture around the internet typically means exposing your products or services moreover provider not only to some individuals inside your town, but however to a great deal of future prospects who could be over the internet numerous times. effortless internet business 827930
481378 821398When do you feel this Real Estate market will go back in a positive direction? Or is it still too early to tell? We are seeing lots of housing foreclosures in Altamonte Springs Florida. What about you? Would love to get your feedback on this. 759595
966177 333717Aw, this was an exceptionally nice post. In concept I would like to spot in writing such as this moreover – spending time and actual effort to create a outstanding article but so what can I say I procrastinate alot via no indicates find a approach to go completed. 953358
4041 783264I like this website very considerably so considerably excellent data. 71796
705126 466323Hi! Do you know if they make any plugins to safeguard against hackers? Im kinda paranoid about losing everything Ive worked hard on. Any guidelines? 825358
200502 962327Woh I like your posts , saved to fav! . 345639
292656 465484Some truly quality blog posts on this website, saved to fav. 204460
540772 965049Spot lets start work on this write-up, I truly believe this fabulous site needs a great deal much more consideration. Ill apt to be again to learn far much more, appreciate your that information. 866845
456440 494229I really like meeting utile information, this post has got me even a lot more info! . 884871
847 493196I like this site really significantly so considerably superb information . 8665
is engraved where to buy cialis cheap There are so many different ways of handling a cancer diagnosis
115335 445788I surely didnt know that. Learnt 1 thing new these days! Thanks for that. 449148
842720 930048I truly enjoyed reading this internet site, this is fantastic blog. 693174
195382 302210Blogs ou ought to be reading […]Here is a great Blog You might Discover Intriguing that we Encourage You[…] 884222
347074 500411Numerous thanks for this specific info I was basically browsing all Search engines to discover it! 136844
547385 904280I believe so. I feel your post will give those individuals a excellent reminding. And they will express thanks to you later 97853
742339 539724Intriguing website, i read it but i still have several questions. shoot me an email and we will talk more becasue i may have an fascinating concept for you. 814691
865143 968768you got a quite excellent website, Sword lily I found it by means of yahoo. 549686
buy cialis online from india Kearns Sayre is a rare mitochondrial disease affecting 1 in 30, 000 to 100, 000 individuals
892090 587496Thank you for writing this tremendous top quality write-up. The info in this material confirms my point of view and you really laid it out effectively. I could never have written an write-up this great. 305205
553567 183535I enjoy this web site, will certainly arrive back. Make certain you carry on writing high quality posts. 273444
Hello, i thinnk thaqt i saw youu visited my weblog sso
i came to “return tthe favor”.I’m tryin too find things too enhance myy site!I shppose its ook
tto uuse a ffew of yoiur ideas!!
Great items from you, man. I have be aware your stuff prior to and you’re just too excellent. I really like what you’ve acquired here, really like what you’re stating and the best way in which you assert it. You’re making it enjoyable and you still care for to keep it wise. I can’t wait to learn much more from you. That is actually a wonderful site.
49830 954862I observe there is a lot of spam on this weblog. Do you want support cleaning them up? I may support in between courses! 160022