Műszaki okok miatt, 2012. március 21. napján kitiltott a forgalomból a rendőrség Tamásiban egy autóbuszt, amit a Tribune Ventures Hungary Zrt., a korábbi Orangeways Zrt. üzemeltetett. Az autóbusz első kormányzott tengelyén tükörsima gumiabroncsok voltak az ellenőrzés idején. A cég szerint felvethető az ügyben a sofőr felelőssége, mivel az autóbuszra ez év januárjában – a Gemenc Volán Zrt.-nél – vadonatúj gumiabroncsokat szereltek, és ez idáig, kb. ötezer kilométert futott.
A Tamási térségében a helyközi közlekedést a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként végző Tribune Ventures Hungary Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: “a Gemenc Volán és az Orangeways teljes körű belső vizsgálatot rendelt el, mert az autóbusz mindössze ötezer kilométert futott a gumiabronccsal, ami felveti a sofőr felelősségét”.
Szakszervezetünk véleménye szerint, – a fent említet nyilatkozat alapján – látva a tükörsima gumikat, az autóbuszt, csak papíron szerelték fel vadonatúj gumiabroncsokkal, ami felveti bennünk a bűncselekmény alapos gyanúját, ezért hétfőn, 2012. március 26.-án a Tamási Rendőr Kapitányságon, ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk. Szakszervezetünk számára is fontos, hogy derüljön ki az igazság, és a hatóság nyomozza ki, hogy ki tulajdonította el – hova került – a két új gumiabroncsot, amit a JLZ-411 forgalmi rendszámú autóbuszra nem szereltek fel, de valószínűleg, a fenti rendszámú autóbuszra számoltak el.
A Tribune Ventures Hungary Zrt. eddig, egyetlen egy alkalommal sem ismerte el a felelősségét, a személyszállítás területén végzett szolgáltatás ellátásával feltárt hiányosságokkal kapcsolatban.
Abban az esetben is, amikor a béreket több napos, a nemzetközi személyszállításban, több hónapos késéssel fizette, – vagy a mai napig sem fizette ki –, arra hivatkozott, hogy a munkavállalók a céget meglopják.
„Kovács Miklós, az Orangeways Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a buszok fogyasztása indokolatlanul megnőtt az év eleje óta, a bevételek, pedig nem a várakozásoknak megfelelően alakultak. Nyomozás során kiderült, hogy a gépkocsivezetők a benzinkútnál kannákba vagy saját személyautóikba töltötték a gázolajat az üzemanyagkártyák terhére.”
Mindkét említett esetben a Tribune Ventures Hungary Zrt. vezetése, a munkavállalókra hárította a felelősséget, és konkrétan vádolta meg a dolgozóit sikkasztással, lopással.
Itt és most betelt a pohár!
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet a dolgozók becsületének megvédése érdekében, a sérelmet szenvedett munkavállalókat képviselve, jogsegélyszolgálatot biztosít a rágalmazási perekben, amit, 2012. március 26-án összeállítunk és egy pár napon belül, benyújtunk az illetékes bíróságnak.
A SZAKSZ számára elengedhetetlen, hogy tisztázza a munkavállalók tisztességes munkavégzését és bebizonyítsa, hogy a vádak alaptalanok, azok rágalmak, amiért a Tribune Ventures Hungary Zrt. vezetésének vállalnia kell a felelősséget.
Egyszer és mindenkorra be kell bizonyítanunk, a nagy nyilvánosság előtt, hogy a Tribune Ventures Hungary Zrt., vádjai alaptalanok, büntetlenül nem hurcolhatja meg, a munkavállalóit. Ezzel a pitiáner magatartással, nem terelheti el a figyelmet, a cég súlyos gazdálkodási, likviditási problémáiról.
Dobi
473422 633898numerous thanks for telling!. Truth is typically the most effective vindication against slander. by Abraham Lincoln.. 153701
646735 245471you got a extremely excellent web site, Sword lily I discovered it by means of yahoo. 933915
797034 255796informatii interesante si utile postate pe blogul dumneavoastra. dar ca si o paranteza , ce parere aveti de inchirierea apartamente vacanta ?. 113803
493299 345076I just could not go away your internet site prior to suggesting that I in fact enjoyed the regular data an individual supply to your visitors? Is gonna be once again continuously as a way to look at new posts 36530
566853 605255As I internet site possessor I believe the articles here is extremely wonderful, regards for your efforts. 399329
Yes! Finally someone writes about Sex Dating.
210949 14391Enjoyed searching at this, really excellent stuff, thanks . 107862
so it is still very early buy cheap generic cialis uk There are two general types of open biopsy Incisional biopsy Removes part of the abnormality Excisional biopsy Removes all of the abnormality, as well as a margin of normal tissue Skin biopsy or nipple biopsy A sample of the breast skin or nipple skin is collected if inflammatory breast cancer or Paget s disease of the nipple is suspected
3 Identification of modifiable risk factors and potentially reversible causes is crucial for the prevention and treatment of AF cialis 5mg best price Yeah, acyclovir
478161 230494Really very good written post. It is going to be beneficial to anybody who usess it, including myself. Maintain up the excellent function – canr wait to read more posts. 443004
62077 670071When I came more than to this post I can only look at part of it, is this my net browser or the internet internet site? Ought to I reboot? 539557
jazz music meaning
530289 241336Glad to be one of a lot of visitants on this remarkable internet internet site : D. 837385
939469 529246Some genuinely interesting info, properly written and broadly user pleasant. 537049
255250 10250i was just browsing along and came upon your weblog. just wantd to say wonderful site and this post actually helped me. 843579