– Nem csak gazdasági érdek a közösségi közlekedés közszolgáltatás Somogyban, hanem a vidék végleges elsorvasztása lenne a volán-járatok megszüntetése – mondta Ander Balázs országgyűlési képviselő csütörtökön a kaposvári buszállomáson tartott sajtótájékoztatóján, ahol a média képviselői mellett Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke is megjelent.
A jobbikos honatya kiemelte: a vidék számára ez az utolsó tőrdöfést jelentené, az utolsó pillanatban vagyunk.
– A nevetségesen alacsony béreket ideje lenne rendezni, és a komoly felelősséget vállaló buszvezetők oktatásával is kezdeni kell valamit – tette hozzá Ander Balázs, aki tavaly elutasító választ kapott a kedvezményes nyugdíjjal kapcsolatos kérdésére a parlamentben. – Ezt a területet sem szabad elhanyagolni, amikor a 246 somogyi településre gondolunk, ahol rengetegen busszal járnak munkába, és tartják a kapcsolatot családjukkal, barátaikkal.
A képviselő hangsúlyozta, hogy épp ezért követeli a Jobbik, hogy a téma ne tűrjön halasztást, és a döntéshozók hallgassák meg a szakszervezetek véleményét, indítsanak szakmai- és társadalmi konzultációt.
– A szakszervezetek szerint a járatritkítás a levegőben lóg, és szakemberhiány lépett fel az buszvezetők között – hívta fel rá a figyelmet Ander Balázs. – Az egyes járatok leállítása közeli realitás, miközben hiányzik a mellékvonalak koncepciója, ami Somogyban megoldhatatlan problémákat okozhat.
Forrás: sonline.hu
461035 307191 There is noticeably a bundle to know about this. I assume you produced certain good points in capabilities also. 86940
23714 329309 An interesting discussion is worth comment. I feel which you ought to write more on this subject, it may well not be a taboo subject but typically folks are not enough to speak on such topics. Towards the next. Cheers 94533
34762 146610Greetings! Quick question thats completely off subject. Do you know how to make your website mobile friendly? My website looks weird when browsing from my apple iphone. Im trying to discover a template or plugin that might be able to correct this issue. In case you have any suggestions, please share. With thanks! 429685
20425 993033This web page may possibly be a walk-through like the data you wanted concerning this and didnt know who require to. Glimpse here, and you will undoubtedly discover it. 436520
127986 464703dude this just inspired a post of my own, thanks 650549
720873 227659wonderful post. Neer knew this, regards for letting me know. 12061
305926 716304extremely good put up, i definitely enjoy this internet website, carry on it 392286
642674 307341Does your web site have a contact page? Im having trouble locating it but, Id like to send you an e-mail. Ive got some suggestions for your blog you may be interested in hearing. Either way, wonderful weblog and I look forward to seeing it develop over time. 874988
601182 683053I like the way you conduct your posts. Hmm 328949
jazz cafe
65977 546791Enjoyed reading this, really very good stuff, appreciate it. 564382
676600 324063I like this web site extremely significantly so considerably superb information . 976981
Greetings! Quick question that’s totally off topic.
Do you know how to make your site mobile friendly? My weblog looks weird
when browsing from my iphone 4. I’m trying to find a
template or plugin that might be able to fix this problem.
If you have any recommendations, please share. Thanks!
Awesome post.
I’m really enjoying the design and layout of your blog. It’s a very easy
on the eyes which makes it much more enjoyable for
me to come here and visit more often. Did you hire out a designer to create your theme?
Fantastic work!
756317 986083Youre so cool! I dont suppose Ive learn something like this before. So great to search out any person with some distinctive thoughts on this topic. realy thanks for starting this up. this internet site is 1 thing thats wanted on the net, somebody with a bit originality. useful job for bringing 1 thing new to the internet! 133265